Sikeres pályázatot valósított meg a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Önkormányzat

Az NEMZ-KUL-19-1131 azonosító számú pályázat keretében a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatást nyert el az nemzetiségi önkormányzat 2019. évi kulturális tevékenységeinek megvalósítására.  A projekt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

 

A „Sváb hagyományok ápolása Magyarpolányban” című projekt során megvalósított kétnapos, a kulturális és hitéleti hagyományok ápolását célzó program alatt a Nemzetiségi Nap, és a Tanz- und Tracht-Tag rendezvény került megtartásra.

A Német Nemzetiségi Nap német nyelvű szentmisével indult, majd zenés levonulással folytatódott, míg a másnapi Tanz-und Tracht-Tag rendezvényen a résztvevők népviseleti ruhában, együtt ünnepelték az őseik emlékét.

A kulturális programokat színesítette a helyi német nemzetiségi óvoda és iskola tanulóinak, valamint a helyi sváb dalkör és a sváb hagyományőrző tánckar előadása.

 

A programok által az érdeklődők bepillantást kaptak a magyarpolányi hitéleti és nemzetiségi hagyományok megélésébe.

 

Sajtóközlemény